Rövid információk a város mindennapi életéből

► A központi fűtésleállítás a tervezett 2016. 04. 15. helyett egy héttel eltolódik – az OMSZ hidegfronti előrejelzése miatt. Az eltérő véleményen alapuló kérelmeket írásban lehet a TÁVHŐ Kft. felé jelezni, ahol 24 órán belül eleget tesznek a kéréseknek. A TÁVHŐ Kft. munkatársai a Városi Stadion területén lévő bekötővezeték hibás szakaszát is felderítették, ahol a vízfolyást sikeresen megszüntették. Az ideiglenes megoldást addig alkalmazzák, amíg a megrendelt anyagszükséglet meg nem érkezik. Sikerült kideríteni és megjavítani a Vasvár úti Általános Iskola hőközpontjában történt vízelfolyást is.

► A héten több helyszínen lehetett látni a Városüzemeltetés munkatársait, akik a Lidl melletti járda kiépítését csinálták meg, megjavították a buszmegállót Somsályfőn, a Bulcsú úton és a Bolyki főúton a padokat, valamint a Bulcsú úti leszakadt járdakorlátot, ami új festést is kapott. Elkezdődött az uniós játszóterek felújítása, valamint ároktisztítás és betonozás Nagyamerikában. Az Újváros Téri Iskola visszaköltöztetéséből is kiveszik a részüket, hogy mielőbb birtokba vehessék a diákok a felújított épületet. A zöldfelületek karbantartása szintén elkezdődött, mely várhatóan kora őszig folyamatos munkálatokat biztosít a dolgozóknak. http://ozd.hu/news.php?id=4378  Pénteken délelőtt érkezik az új buszmegálló a Szolgáltató Ház előtti területre. A város többi buszmegállója pedig felújításra kerül. Az Atomium szobor alatti terület rendezése folyamatban van, sziklakert kerül kialakításra, valamint a szokásos beton golyók is helyet kapnak a körforgalomban, az alkotás védelmében.

► A Startprogram Iroda mezőgazdasági programja jóvoltából 230 db tojást kapott az ÓTSZEGYII, amely adományt az Idősek Otthonai kapták meg a Szabolcs közi, a Bulcsú úti, valamint a Szent István úti egységekben. A Nappali Melegedőben lefestették a folyosót, valamint a szenvedélybetegek közösségi ellátásának lehetőségeiről történt egyeztetés két közeli település polgármesterével. A szolgáltatásról szórólapok is készültek, melyeket a városban és a környező településeken terjesztenek majd.

► A Városi Rendészet munkatársai sikeresen akadályoztak meg egy illegális építési törmelék lerakást a Várkonyi úton. A rendészek fokozott ellenőrzést folytatnak különböző városrészeken, mint például az Óvoda utca, Kiserdőalja, Hétes telep, Bánszállás, Somsály, Csépány, valamint a nemzeti dohányboltok, bevásárló központok környéke, hétvégi házas övezetek és a piac térsége. Az ellenőrzés kiterjed a házi őrizetben lévőkre is.

► "Megkezdődött a Városi Stadion műfüves pályája mellett található, vasszerkezetű lelátó bontása. A képviselő-testület a tavalyi év végén döntött arról, hogy a balesetveszélyessé vált nézőtér nem maradhat a helyén. A későbbiekben a területet parkosítják, ott padokat és szemeteseket helyeznek majd el. A tervek közt szerepel a szemközti oldalon lévő betonlelátó felújítása is. Így kispályás labdarúgótornák és egyéb rendezvények közönsége onnan szurkolhat majd a jövőben. „Életveszélyessé vált már a lelátó, éppen ezért mindenféleképpen szerettük volna elbontani. Egyrészt azért, hogy nehogy valakinek bántódása essen, másrészt pedig nem volt rá szükség, nincs használva” - mondta Veres Zoltán, az ÓSÉK ügyvezetője." http://www.ozd.hu/news.php?id=4377

► Folytatódik a svájci ivóvíz projekt. Az utóbbi időben valóban tapasztalható volt egy kisebb lassulás, ám mára gőzerővel dolgoznak, a hétre ígéretet kaptam a Március 15. út befejezésére.

► "Újabb hét önkormányzati bérlakás újul meg a Startmunka Program keretein belül. A takarítási és bontási munkálatok már megkezdődtek, hamarosan pedig megérkeznek az építőanyagok is. Egyes ingatlanok esetében a felújítás komoly kihívást jelent, de jövő tavasszal már igényes környezetbe költözhetnek az új bérlők. A Startmunka Program keretein belül korábban is újítottak fel ingatlanokat, majd visszaadták azokat az Ózdinvest Kft. kezelésébe. Ezekben a hetekben újabb hét lakás felújítása kezdődött meg. Köztük ebben a Velence telepi házban is folyik már a munka." http://www.ozd.hu/news.php?id=4379

► Pénteken Ózdon is Föld Napja! Városi programokkal várjuk az érdeklődőket, én is ott leszek! Részletek az ide feltöltött plakáton!

Jó éjszakát! :)