2016. június 23. Csütörtök

Ameddig még nálunk vannak az iskolák, igyekszünk gondoskodni azok állapotáról is. Önerőből nincs sok lehetőségünk, ezért az elmúlt időkben uniós forrású pályázatokból újítottuk meg az intézményeket. Idén a startprogram keretében is lehetőségünk van kisebb felújításokra, a munkálatok elkezdődtek:

"Az elmúlt évben több önkormányzati fenntartású oktatási intézményben kerültek sikeresen megvalósításra a tervezett felújítások. 

Az idei szakaszban újabb öt intézményt vontunk be az értékteremtő munka megvalósítási helyszínei közé. A felújítást végző szakmunkások és a munkájukat segítő segédmunkások felvétele megkezdődött. 

A startmunka program keretében a kivitelezési időszak végéig az Újváros téri Iskolában a tantermi mosdók cseréjét, vízszerelését; a Bolyki Tamás úti Általános Iskolában, a Petőfi Sándor Általános Iskolában és a Petőfi úti Óvodában a padló és falburkolat cseréjével a vizesblokk teljes felújítását; illetve az Árpád Vezér úti Általános Iskolában a tanári szoba burkolását fogjuk megvalósítani.

A Startprogram Iroda munkavállalói a terület előkészítési munkálatait már megkezdték, azonban az építkezést megelőző bontási munkálatokat a nyári szünet beköszöntével tudják megkezdeni. Amíg a tanulók, ovisok a szünidei nyaralásukat töltik, a felújítással megbízott dolgozók értékteremtő munkájukkal az intézményeikben tevékenykednek, hogy már egy megszépített környezetben kezdhessék meg a gyerekek és a pedagógusok a következő tanévet."