2015. augusztus 27., 28., csütörtök, péntek

► Bár rendezvényeken már volt szerencsém találkozni vele, ma a Hivatalban látogatott meg Szőke Gábor atya, új plébánosunk. A kabinet értekezlet végén érkezett, így a kollégáimat is bemutathattam neki. Egy jó hangulatú ismerkedő beszélgetés volt ez ma délelőtt, ami feltöltött bennünket és azt hiszem így mindannyian jobb kedvvel indultunk neki a továbbiaknak.

► Beköltöztek az új Reuma Kórházba!

"Ma vette birtokba az új reumatológia épületét az intézmény egészségügyi személyzete. A hetven aktív kórházi ággyal és a több mint 180 ezres ellátási körrel az ország legnagyobb mozgásszervi megbetegedésekkel foglalkozó osztálya az ózdi. Az elmúlt két esztendőben végrehajtott közel 2 milliárdos beruházásnak köszönhetően korszerű épületben és az Almási Balogh Pál Kórház közvetlen közelében folytathatják az itt folyó gyógyító, rehabilitáló tevékenységet." http://ozd.hu/news.php?id=3613

► Alpolgármester Úrral Zádorfalvára mentünk Dr. Czenthe Zoltán építészmérnök, építési szakértő, statikus, egyben a gömöri néprajz kutatója meghívására. Czenthe úr 87 éves, de tudásával, tenni akarásával még most is többre mennénk mint sok máséval. Igazi régi vágású úriember akinek fontosak még az értékek és a saját személyes értéke is. A mai napig végzi munkásságát, sokszor hajnali 5-ig dolgozik. A ház ahol fogadott telis tele van régiségekkel, egy igazi kincses bánya, 1906-os divatlaptól kiindulva 18. századi ágyakon át, régi családi fotókon és festményekig mindent megőrzött saját és családja múltjából. Ahogy ő mondja, múlt nélkül nincs jelen, sem jövő. Sikeres statikusként csarnokterek újszerű konstrukcióinak kidolgozója, számos ide vonatkozó szabadalom tulajdonosa is. Egy ilyen szabadalmát mutatta be nekünk és adott dokumentációt, mely jó kezekbe kerülve kibővítheti egy vállalkozás palettáját, vagy elindíthat egy új vállalkozást is.

► Bükkszenterzsébeten Ortó Szilárd polgármester úrnál folytattuk a napunkat, ahová az ottani Startprogram által elért eredményeket mentünk szemügyre venni, hiszen több olyan programot is folytat amit mi is, vagy amit mi jövőre tervezünk. Az eszmecserék és bejárások során sokat tanulhatunk egymástól. Ide Venczelné Ferenci Judit a Startprogram Irodánk vezetője és Dobos Eszter gazdasági igazgató is elkísért.

Megnéztük a baromfi telepeket. 650 baromfit tart és nevel, készül a vágópont, a lakosok várják a tojásokat. Megnéztük azt az új turisztikai pontot is, ahol egy nagyobb játszóteret valósított meg. Jártunk a 120 éves magánházból átalakítandó és épülő múzeumban is. Az elhagyatott házakat alacsony összegen megvásárolja és azokat tovább hasznosítja a település érdekében. A látogatás eredményes volt, sok új ötletet tettünk magunkévá. Köszönjük a lehetőséget!

► Szabóné Sike Márta ajándékozott meg egy ózdi festménnyel tegnap délelőtt. Nagyon örültem a felajánlásnak, az irodám falát ózdi festmények díszítik, bízom benne, hogy mielőbb ki tudjuk ezt terjeszteni a Hivatal további részeire is. Ehhez segít hozzá ideiglenesen az, hogy további képeket is nálunk hagyott, melyek kiállítás jelleggel díszítik falainkat, de azokat meg lehet vásárolni. Jómagam is tervezem kép vásárlását.

„Saját festményét ajándékozta a Polgármesteri Hivatalnak egy ózdi amatőr festő. Szabóné Sike Márta bár többször elköltözött a városból, mégis Ózdot tartja lakóhelyének, ezért festi hónapok óta az itteni tájakat. A képet Janiczak Dávid vette át. A polgármester azt mondja, már megvan a helye a festménynek.”

http://ozd.hu/news.php?id=3607

► Amint arról már korábban is beszámoltam:

„Megkezdték Bolyki főutat és a Piac utat összekötő körforgalom kijavítását. Az útszakaszon ugyanis sok problémát okoztak a burkolatból kiforduló kövek. Ezek akár a járművekben is kárt tehettek volna, így szükségessé vált a felújítás. A munkálatok várhatóan két hetet vesznek igénybe, hamarosan tehát zavartalanul közlekedhetünk majd.”

http://ozd.hu/news.php?id=3608

► Tóth Béla, az új Szakképzési Centrum főigazgatója látogatott el hozzám. Ő volt a Bródy Imre Szakközépiskola igazgatója, a korábbi szakközépiskolámé. Tájékoztatott a változásokról. Az ózdi és kazincbarcikai nem egyházi fenntartású szak- és szakközépsikolák tartoznak a centrumhoz. Így a korábbi Klik fenntartásból átkerültek a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz. Az új szervezettől azt várják, hogy közvetlenebb és gördülékenyebb legyen a munkavégzés.

► Kollégáimmal egyeztettem a formálódó ózdi felsőoktatásról is. A képzés leghamarabb 2017 szeptemberében indulhat meg. Két felsőoktatási intézménnyel is felvesszük a kapcsolatot a közeljövőben akik segítségével kiválasztunk néhány a régióban fontos szakot, amikről pedig meg fogjuk kérdezni a vonzáskörzetben tanuló diákokat, hogy mely szakokat részesítenék előnyben egy ózdi főiskolán. Mindeközben szereznünk kell évi 150 millió forintot az üzemeltetésre. Azért írtam ezzel a csúnya „szereznünk” szóval, mert lehetőség van vállalkozások, közösségek, egyházak bevonására is a fenntartáshoz. Az önkormányzatnak önmagában jelen helyzetben teljesen biztosan nem áll rendelkezésére ez a keret. Tehát felsőoktatás terén ezek a következő feladatok melynek nekiállunk gőzerővel.

► A hétvégén több esemény is lesz Ózdon melyekre érdemes kilátogatni!

"Sportos hétvégével búcsúztatja a nyarat a Városi Strandfürdő szombaton. A Bolyki főúti létesítményben amellett, hogy ügyességi versenyeken mérhetik össze tudásukat, különböző sportági bemutatókat is láthatnak majd az érdeklődők. A Sportpartin bárki részt vehet, aki belépőjegyet vált a strandra, a vetélkedőkre külön nevezési díjat nem kell fizetni." http://ozd.hu/news.php?id=3606

"Most is a közösségépítés lesz az Uraj nap célja. A holnapi rendezvényre szinte már mindent felépítettek. A szervezők idén is várják az alkalmi szakácsokat, de lesznek gyermekprogramok, és koncertek is. A peremkerület napja a terület képviselője szerint azért fontos, mert az ott élők igénylik az olyan alkalmakat, ahol találkozhatnak, beszélgethetnek." http://ozd.hu/news.php?id=3611

► Folyamatosan várjuk a jelentkezőket a Csemetekerthez.

Minden szülőnek lehetősége lesz fát ültetni újszülött gyermekének, valamint egy táblát is elhelyezni a gyermek nevével, születési idejével valamint szülei nevével.

Szeretnénk, ha az elültetett fák növekedése jelképezné az új generáció felnövekvését, és reméljük, hogy az elültetett csemeték öregbítik majd városunk hírnevét.

A facsemete ültetéséről, a fák beszerzéséről és a táblák készítéséről információkat a dobos.eszter@ozd.hu címen lehet kérni.

Az éjszakára kellemes álmokat, a hétvégéhez jó pihenést és feltöltődést, sok mosolyt kívánok! Kacsintás