2015. augusztus 25., 26. kedd, szerda

Bontás, Illegális szemét, Strand biztonság, Gyári bejárás

► Van egy folyamat melynek során szeretnénk mielőbb megszabadulni az Ózdon jelenleg nagy számban jelen lévő romos házaktól, romoktól, torzóktól. Ennek kapcsán egyeztettem a Járási Hivatalnál. Igyekszek pár mondatban bemutatni a helyzetet, miért is annyira nehéz és összetett. 

Az Önkormányzatnak körülbelül 6 db ilyen épülete van, ami ha minden jól megy, rövidesen lebontásra kerül. A többi, amit látnak a kedves erre járók magán tulajdonban vannak. Ezek az ingatlanok általában jelentős tartozással vannak terhelve, így nem tudunk hozzájuk jutni, hogy lebontsuk, vagy épp műemlék védelem alatt állnak. Rövidesen minden érintett meg fogja kapni a Járástól a bontási kötelezvényt, amennyiben az épület életveszélyes. Ki van jelölve egy kollégám, akinek az egyik fő feladata felkutatni a lehetőségeket és mielőbb megoldást találni a feladat elvégzésére. Ezen felül, ha elbontjuk – ami nem mellesleg igen magas költség – a törmeléket szabályszerűen kell elhelyezni ami tovább növeli a költségeket. Van egy másik megoldás is, bedarálni és útalapba felhasználni. A betondaráló ideszállítása és bérleti díja azonban többszázezer Forint, de még mindig kedvezőbb, ha már meg van a darálandó törmelék, mint azt elhelyeztetni. (Vásárolni pedig szinte lehetetlen ilyen gépet jelenleg, mivel több tízmillió Forint az ára)

► A törmelék kapcsán pedig el is jutunk a következő jelentős problémához. A város több pontján találtunk illegális szemételhelyezést. Gusztustalan és pofátlan módon lerakva az út szélére, fa köré, templom bejárattól 10 m-re, elhagyott ház belsejében, szelektív hulladéklerakó szigeteknél, közel a városközponthoz. Felhívom a lakosság figyelmét, hogy a szemét átvizsgálása folyamatban van, igyekszünk benne a tulajdonosára utaló nyomokat találni, mindemellett pedig a napokban rendeljük meg azokat a mobil térfigyelő kamerákat amivel a problémás területeket figyelni fogjuk, és akit rajtakapunk viseli a felelősséget.

A jövőben a Rendészet is nagyobb figyelmet fordít a tettesek tettenérésére, felderítésére. Kérem a lakosságot is, hogy amennyiben ilyet lát, készítsen fotót, írja fel a rendszámot, jegyezzen meg minél több információt és értesítse a Rendészetet a mielőbbi rajtaütés miatt! 06 30 281 7321 Az illegális szemétlerakás azon kívül, hogy rontja a városképet az adóforintok terhére kerül elhordásra, így mindenki megfizeti az árát!

███ Az illegális szemétlerakás bűncselekmény! Alsó hangon tízezer forintos nagyságrendről beszélhetünk büntetési tételként, de százötvenezerig is elmehet. Van olyan tényállás is, amit egytől három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. ███

Addig is, aki ilyenre vetemedik, nézzen mélyen magába, gondolkodjon el, hogy hová való. 

A képek magukért beszélnek... De meg fogjuk szüntetni ezt az állapotot és a szokások is elmúlnak hamarosan!

http://ozd.hu/news.php?id=3603

► A nyár folyamán a strandon biztonsági szolgálatot ellátó diákoknak köszöntük meg fáradalmaikat Dr. Varga László kapitány úrral.

„A nyár elején immár tizedik alkalommal hirdették meg középiskolás diákok számára a „Diákok a biztonságért” programot. A felhívásra 40 tanuló jelentkezett, az első járőrpárok június utolsó napjaiban álltak először szolgálatba. A köznyelvben csak „strandrendőrök”-ként emlegetett fiatalok ezúttal is a bűncselekmények megelőzésének fontosságára hívták fel a fürdőzők figyelmét, de nem egyszer a medencék környékén is akadt tennivalójuk.”

„Ez az akció is szorgalmazza azt az irányvonalat, hogy rendnek kell lenni a városban, így rendnek kell lenni a városi strandon is. Ezek az emberek, ezek a fiatalok mind azért voltak itt, hogy ezt a rendet felügyeljék. Akik látták őket, talán nagyobb biztonságban érezhették magukat és talán olyanok is akadtak, akiket ez az akció tartott vissza a jogellenes cselekmények elkövetésétől” - fogalmazott Janiczak Dávid, polgármester.

http://ozd.hu/news.php?id=3601

► Egy új lehetőségről tárgyaltunk melynek során mintegy 30 M Ft-ból újulna meg a Vasvár Úti Általános Iskola tornaterme. Részletekről később tájékoztatok, amint közelebb kerül a megvalósítás.

► „A gyárban rejlő kulturális lehetőségeket mérte fel a polgármester és a Városi Múzeum vezetője. Janiczak Dávid azért kezdeményezte a találkozót, hogy tájékozódjon, mire lehetne hasznosítani az egykori ipari csarnokokat. Farkas Péter Barnabás szerint a cél az lenne, hogy a műemléknek minősített területen egy egész évben használható, közönséget vonzó rendezvényhelyszín létesüljön.

Az egykori Finomhengermű csarnokban tett sétát Ózd város polgármestere és a Városi Múzeum vezetője.

Több terv is készül arról, mire lehetne használni a mintegy száz éve épült csarnokot. A polgármester korábban már bejárta a terület egy részét, akkor Földi Jenővel, az Ózdi Ipari Park vezetőjével tájékozódott a lehetőségekről. Ezt a munkát folytatta most.”

A csarnok és a terület az Ózdi Ipari Park Kft. tulajdonát képzi.

http://ozd.hu/news.php?id=3604

► Az ÓKIG-nél (Ózdi Köznevelési Intézmények Gondnoksága) tettem látogatást, ahol Pókné Rózsikával, az intézmény vezetőjével beszéltük át az aktualitásokat.

► Egy kis zene: Büszke lehet a város nem egy tehetségére, aki innen származik. Készülünk is őket hamarosan felkeresni és bemutatni is.

Szerencsére még most is sokan vannak, akik a művészet, a kultúra valamelyik ágában látják az önmegvalósítást, az önkifejezést, amivel értéket is teremtenek. Így van ezzel a még kezdő, fiatal ózdi, Búzás Milán alias MaysTro is, aki szenvedélyről és érzelmekről énekel legújabb klipjében, amire szavazni is lehet az alább linkelt oldalon!

http://kimittube.hu/produkcio/maystro-maystro-szenvedelyoffical-music-video

Segítsünk neki egy-egy kattintással!

Szép estét kívánok!