2014. november 29. szombat

Ma végre a választás óta először, újra az ózdiak között lehettem! A piacon osztottunk forró teát az arrajáróknak, és sok száz ózdival sikerült találkoznom, bár beszélgetni már nem volt olyan egyszerű, sokan vártak rám, de igyekeztem mindenkit meghallgatni és eszmét cserélni. Kacsintás  Jövőhéten is kint leszünk!

Több problémát is feljegyeztem, amit hétfőn elkezdünk orvosolni, ötleteket és tanácsokat is kaptam, valamint jelezték többen is, hogy féltenek. Köszönöm, hogy figyelnek rám és örülök, hogy ózdi lehetek ezekben az időkben, mikor újra egymásra találnak az emberek!

Bízom benne, hogy a testet és a lelket is megmelengette az a forró tea amivel szolgáltunk ma délelőtt. Az én lelkem maximálisan felfűtötte az a rengeteg áramló szeretet, amit kaptam tőletek! Az ölelések, a kézszorítások, a puszik idősebbektől, fiatalabbaktól mind-mind erősítenek abban, hogy tovább járjam az utat értetek, városunkért!

Igen sok kollégám segített a teaosztás szervezésében és a kivitelezésben is! Nagyon hálásan, tiszta szívből köszönöm nekik, amit az ózdiakért tesznek!

Egy rövid pihenés után, az Olvasóba mentem, ahol a Fúvószenekar tartott András napi jótékonysági koncertet! Nagy szükség van és lesz is a jótékonykodásra, mert sajnos sanyarú idők elé nézünk anyagilag... de erről később.

Mindig is szerettem az Ózdi Fúvószenekar játékát, így igazán örültem a meghívásnak. Nem is csalódhatott senki, hiszen csodaszépen játszottak és azok az indulók, régi dallamok, régi, talán elfeledett érzéseket keltenek, amiket aztán szépen átültethetünk mai köntösbe és máris újabb erővel vagyunk felvértezve a jövőre nézve! Nem beszélve a szórakoztató mivoltáról! Csak javasolni tudom mindenkinek, hogy ha látja meghirdetve a következőt menjen el és jutalmazza a munkájukat, miközben maga is részesülhet az élményből!

A rendezvény végén még a Mikulással is találkoztam, aki azt ígérte, hogy hamarosan - talán egy hét múlva? Vigyor - velünk együtt látogatja meg az ózdiakat!

Nyugodalmas, vagy épp eseménydús szombat estét kívánok Nektek! A lényeg, hogy olyan legyen amilyennek szeretnétek! Kacsintás

Holnap pedig találkozunk a Városháza előtt a gyertyagyújtáson 17 órakor! Várlak Benneteket!