November

2015. november 9. - Eltelt egy év

Ma egy éve történt! Az a nap – úgy látom magam előtt mintha ma történt volna – volt az „Ózdi zarándoklat napja”. Vasárnap ellenére a városban olyan forgalom volt mint a legforgalmasabb hétköznapon, gyalogosan, autóval mindenki valamely közintézmény felé tartott, leadni a voksát, kinyilvánítani akaratát. Kollégáimmal egész nap a Jobbik irodában és az előtt várakoztunk, tele izgalommal. Biztató jel volt, hogy majdnem minden autó dudált, amikor arra járt. A közvélemény kutatás eredménye azt hozta, hogy akár kétezer szavazattal is többet kaphatok az ellenfelemnél...

2015. november 6. - Évforduló

November 6-án Évértékelő előadást tartottam a ciklus első évének zárásaként. A színpadra lépve, nagy meglepetésben volt részem, hiszen, az Olvasó közel 800 fős Színházterme közel teljesen megtelt, az ózdiak bizonyították, hogy érdekli őket városuk sorsa, fejlődése. Szombaton pedig a városi piacon találkoztam az ózdiakkal, fehér szegfűvel leptük meg a hölgyeket...

2015. november 4-5., szerda-csütörtök

► Belakták a farmunkon a baromfi telepet! Megérkeztek a jércék, első körben mintegy 349-en! Ma jártunk kint Alpolgármester Úrral és Venczelné Ferenczi Judittal, az Iroda vezetőjével, és tátva maradt a szánk. A farm olyan mértékű fejlődésen ment át az elmúlt hónapokban, ami mindenképpen dicséretre méltó. A baromfitelep minden előírásnak megfelel, ott zuhanyzó, WC, tojásmosó helyiség külön került kialakításra, és ha fogalmazhatok így, a tyúkok is igen jól érezhetik magukat a tágas, fűtött, kényelmes telepen. Minden lehetőségük adott a megfelelő mennyiségű tojás termelésre. ...

2015. november 2-3. hétfő-kedd

Csemetekert, meglepetés, bírósági tárgyalás, munkalehetőség, kiállított értékteremtés, szűrővizsgálat, évértékelő ► Hatalmas meglepetésben volt részem tegnap! Eljött az az időpont, amikor a naptáramban egy „lakossági panasz” c. bejegyzéshez érkeztem, és egy kedves hölgy – Kisbenedek Ilona – lépett az irodámba párjával. Még mielőtt helyet foglaltak volna jelezték, hogy valójában nem panaszt tenni jöttek, hanem megköszönni ezt az egy évet. Egyre tágabbra nyíltak a pupilláim, majd folytatta: „Köszönjük, hogy vagy nekünk és hogy a városért dolgozol, ezért hoztunk egy meglepetést is számodra” ...

Oldalak